2012. 02. 17.
Néha galád módon pofán csap az élet,
Senki sem tud szeretni úgy ahogy én téged.
Van amitől rettegek, egyenesen félek,
Te mondod ki hamarabb: legyen ennek vége.
Kilesek az ablakon, felnézek az égre,
Feketére festette mi előtte kéklett.
Fájdalom mardos míg arcomon könnyek égnek,
S némán könyörögve segítséget kérek.
Egy csillag ragyog csak, de gyönyörű szépen,
Hogy te is látod ezt, egy cseppet sem kétlem.
Hogy szeretsz-e még, én csak ennyit kérdek,
S ha szívedben érzed, ne hagyj elveszni végleg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése